ON-OFF

Számtalan útmutatást kaptunk már arra, hogy mit kéne csinálnunk az elménkkel, egonkkal- számtalan helyről  jöttek tanácsok, hogyan éljünk a Most-ban, rongyosra elemeztük a horoszkópunk fényszögeit, kívülről tudjuk a napi állásokat, még sincs itt stabilan a várva várt boldogság, és lelki béke. 

Tegnap néztem egy Lajkó Félix interjút, amiben arról beszélt, hogy a zenén kívül, amit igazán szeret csinálni az a felhőnézegetés, és ebben a megnyugvásban talál rá valódi megoldásokra, válaszokra. Ilyen egyszerű lenne? Én azt hiszem, hogy igen.  

„A boldogsághoz semmire nincs szükséged. A szomorúsághoz kell valami. Amíg a valamiség világában vagyunk elmerülve, a béke tünékeny marad. Amíg az ego működik, addig mindig szükség lesz egy újabb utazásra, egy újabb könyvre, egy újabb tanfolyamra, egy újabb esélyre, egy újabb napra. A valódi megértés az ürességből fakad. A tevékenységek továbbra is folytatódni fognak, de ezek az Univerzum spontán kifejeződései.” (Mooji)

Ha telve vagyunk akarással, elvárással, teljesítménykényszerrel, akkor nincs tere a Létnek. Adjunk teret Önmagunknak! Ilyenkor az ember emelkedetté, ihletetté válik, átsugárzik rajta az Élet. Kreatívabbá, valódibbá, élettel telibbé válunk azáltal, hogy nem különülünk el az Univerzumtól.  Az Élet rajtunk keresztül történik meg.  Ha ráeszmélünk az Univerzummal való kapcsolódásainkra (és ehhez elengedhetetlen a szellemi törvények ismerete), akkor ráeszmélünk kozmikus mivoltunkra is. 

Mára

Az élet magától történik- ha nem törekedsz ’semmire’, akkor is automatikusan megtörténik, aminek meg kell történnie. Arra vagyunk kondícionálva, hogy azt higgyük, hogy mi tesszük ezeket, pedig csak rajtunk keresztül nyilvánulnak meg a dolgok. Sok mindent tulajdonítunk sajátunknak (gondolatokat, érzelmeket, tárgyakat), közben ezek egyike sem a miénk- mindennek csak a felületei vagyunk. A tavasz is csak úgy megtörtént az idén is, mindenféle erőlködés nélkül. Szerintem azért szeretünk kint lenni a természetben is, mert a bőrünkön, közvetlenül érezhetjük  a lét könnyedségét.

Sokan eljutunk arra  a pontra, mikor ’telítődve vagyunk’ (a spirituális eszmékből). Egy darabig ezek jók útmutatónak,  kielégítőek, de egy idő után felületessé, semmitmondóvá, szirupossá  válnak. 

Élj a Most-ban!- Tök jó, de hányan valósítjuk meg? Túl sok hozzá az akarás, a kontroll, hogy ezt éljük.  Legyen meg a helye mindennek az életünkben, tudjuk a helyét! Azt, hogy ezek csak eszközök, nem célok, és minden a maga öröméért létezik.  Hamvas Béla azt mondta: „…és a verseket nem írjuk, hanem éljük.”

Akkor éljünk! ;-)