Azt mondtad: amikor először megpillantottál, ragyogott a szemem, és bele szerettél volna nézni.
Félve visszakérdeztem, és mi lett volna, ha akkor este nem jövünk hozzám?
Megnyugtattál, hogy talán van egy másik Univerzum, ahol hozzád mentünk volna.
Azt mondtad, hogy mostantól csendességre és nyugalomra áhítozol. Feküdni, olvasni, nézni az eget.
Magamban gondoltam, hogy én meg Rád vágyom.
Kint ülünk éjjel a teraszon. Filozofálunk. Szépen fogalmazol. "Édes vagy és kétértelmű" . Én is szeretlek.
Belebámulsz a végtelenbe. Felfelé is, lefelé is. Nézzük a csillagos égboltot. Azt kérded, vajon miféle gondolat szülhetett ennyi rejtéllyel telt gyönyörűséget.
Reménykedünk. Ha ilyet ki tudott találni, csak van benne annyi jó érzés, hogy végül minket is felemel.
Te.... én rájöttem, hogy megszállott vagyok.
Rábólintottál.... igen, a megszállottság emel.
Meg ugye, amit ma is adtál nekem, úgy hogy nem is találkoztunk.
Persze elhülyéskeded.... 'mer ugye mit adtak nekünk a rómaiak?' Én huncutul: Szexet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése